Kiadványok

A Tudásmenedzsment Központ működése során nagy hangsúlyt fektetett az egyetemi tudásvagyon feltérképezésére és hasznosítására. E koncepció jegyében készültek el az egyetem tudományos tevékenységét bemutató kiadványok.

Célunk elsősorban olyan kiadványok megvalósítása volt, melyeknek nemcsak külső, de belső tartalma is megragadja az érdeklődők figyelmét. Az egyetem tudományos tevékenységét ismertető kiadványok országos szinten is kuriózumnak számítanak. A számos helyről beérkezett pozitív visszajelzések is a kiadványok létjogosultságát bizonyítják. Ezek alapján bizton állíthatjuk, hogy a katalógussal és a jelentésekkel sikerült olyan értéket teremtenünk, mely az akadémiai és a gazdasági szféra között már meglévő kapcsolatokat erősítheti, és hozzájárulhat új, minkét fél számára gyümölcsöző együttműködések kialakulásához.

 Éves jelentés
2013
Éves jelentés
2013 angol
       
       
Kutatási kapacitások
és eszközök
2013
Kutatási kapacitások
és eszközök
2013 angol
       
       
Éves K+F jelentés
2010
Éves K+F jelentés
2010 angol
       
       

Kutatási Katalógus
2010

Kutatási Katalógus
2010 angol
       
       

Éves K+F jelentés
2009
Éves K+F jelentés
2009 angol
       
       

Kapcsolat

Rákli-Szabados Eszter tudományos titkár

  • SZE, Igazgatási épület 209.
  • Tel.: +3696/503-400/3013
  • E-mail: szabados@sze.hu

Új kiadványaink

 Éves jelentés 2014

 

kutatonok