Köztársasági ösztöndíjasaink

A 2012/2013-as tanévben a Széchenyi István Egyetem 41 felsőbb éves hallgatójának adományozott Köztársasági Ösztöndíjat az oktatásért felelős Emberi Erőforrások Minisztérium. Köztársasági ösztöndíjat - tanulmányi és szakmai eredményeik elismerése, annak megtartása céljából - a kiemelkedő tanulmányi eredményt elért, a szakmai területen is kimagasló munkát végző hallgatók kaphatnak.

A köztársasági ösztöndíjat a hallgatók pályázata, az egyetem által javasolt rangsor alapján a miniszter személyre szólóan adományozza. Az ösztöndíj havi összege a 2012/2013. tanév első négy hónapjára 34 ezer Ft, a tanév következő hat hónapjára pedig a 2013. évre hatályos költségvetési törvény által meghatározott összeg. A győri Széchenyi István Egyetem oktatási tevékenységét fémjelző kiválóságok szeptember 3-án, hétfőn 10 órakor, a Városi-Egyetemi Csarnokban tartandó tanévnyitón vehetik át a Köztársasági Ösztöndíj elnyerését tanúsító oklevelet.

A legtöbb Köztárasági Ösztöndíjat, ötöt a villamosmérnöki BSc képzés hallgatói vehetik át. Unger Tamás István budapesti, Friedl Gergely lakhelye Úrkút-Zsófiapuszta, Tüű-Szabó Boldizsár Vilmos győri. Ketten a Felvidékről jöttek a győri egyetemre: Subrt Ján Lela településről, Sárcsevity Péter Újnagyfényről (Novi Zednik). A jogász szak kiváló hallgatói közül a kisbajcsi Szili-Kiss Ádám ezúttal is a legjobbak között szerepel, s a pusztacsaládi Horváth István, a győrladaméri Trenyisán Máté mellett a Győr ménfőcsanaki városrészében élő Gede Kornélia is a jeles cím birtokosa lett.

A gazdálkodási és menedzsment BA szakosok három legjobbja lesz a cím birtokosa. Sebők Melinda és Pápai Viktória győri, Papp Renáta sárvári. A debreceni Kapitány Endre, a budapesti Horváth Bálint és Kádár Gábor Dávid a közlekedésmérnöki BSc szak hallgatója. A mérnök informatikus képzés jelesei közül Baldauf Richárd vasvári, Horváth Márton fertőszentmiklósi, Keresszegi Balázs pápai. Papp Renáta az Egyetem „jó tanuló - jó sportoló” verseny díjának is egyik kitüntetettje.

Az építészmérnök-jelöltek köztársasági ösztöndíjasa a szentgotthárdi Hován Gabriella Réka és a várpalotai Fekete Dániel, az építőmérnöki szakon a tatabányai Anka Mónika és a siófoki Csapody Gergő lesz a cím birtokosa. A csurgói Bodó Gábor és a nagykanizsai Madarász Benjámin a gépészmérnöki BSc, a győri Hohler Zsófia és a kisalföldi megyeszékhely ménfőcsanaki városrészében lakó Nagy András Lajos a járműmérnöki szakon tanul. Bodó Gábor és Hohler Zsófia a Horváth Ede Emlékalapítvány Ösztöndíját is átvehetik a tanévnyitó ünnepségen.

A családi tradíciók folytatója az őriszentpéteri Páti Dóra, akinek testvére, Páti Dia az elmúlt évben volt köztársasági ösztöndíjas, s a szomódi Metzler Dorinával a környezetmérnöki szak hallgatói. A nemzetközi tanulmányok szakon tanul a győri Borbély Tímea és a táplánszentkereszti Geröly Ágnes. A börcsi Tímárné Bácskai Anett az ápolás és betegellátás-, az ajkai Suba Bernadett az egészségügyi szervező-, a várpalotai Aigner Barbara az előadóművész – klasszikus mélyhegedű-, a süttői Mihályi Kitti a gazdaságinformatikus-, a mosonmagyaróvári Gábora Bernadett a kereskedelem és marketing-, a komáromi Baladincz Emőke Ila a logisztikai menedzsment mesterszak, a győri Kecskés Petra a marketing mester-, a csornai Böröcz Kitti a műszaki menedzser-, a bólyi Beck Angéla tanár-zenetanár, fuvolatanár, a veszprémi Varga Dóra a közszolgálati, a nagyvelegi Takács József a mechatronikai mérnök szakok, képzések jeles hallgatói.