TMDK tábor az SZGT szervezésében

"Talajok és szerkezetek dinamikai vizsgálata szeizmikus tervezéshez tudományos diákkör keretében" téli tábor

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából megjelentetett, NTP-FTNYT-12 kódszámú, "A felsőoktatási intézmények nyári táborainak támogatása" elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott pályázattal a Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszék az oktatásért felelős miniszter döntése alapján támogatásban részesül.

A program célja, hogy lehetőséget biztosítson a Szakkollégiumban és tudományos diákkörben tevékenykedő hallgatóknak a Tanszéken folyó szeizmológiai kutatások megismerésére, szakértők bevonásával terepen folytatott gyakorlati dinamikai mérések elvégzésére, tananyagon felüli ismeretek elsajátítására. A hallgatók saját kutatásokat, méréseket végeznek, a programot kísérő oktatók közvetlen és intenzív segítségével. Ezzel a kutatóműhelyt kiterjesztjük, megalapozva a folyamatos megújulást. A  program a modellek megépítéséhez szükséges anyagokat, mérésekhez felhasznált eszközöket is biztosítja.

A táborról részletesebb információk az alábbi oldalon érhetőek el: 

TMDK téli tábor