UniTech Mérnökverseny újratöltve!

Az UniTech Mérnökverseny 2013 őszén újra kihívást állít a tehetséges mérnökhallgatók elé. Most végre megmutathatod, mit tudsz, tervezz, játssz, nyerj!

A feladat:

4 fős csapatoddal építsetek egy klassz gépet, mely teljesíti a versenykiírás feladatait:

  • mobilitás feladat
  • aratás
  • fárasztóvizsgálat


Elsőként a gépek tervdokumentációját kell beküldenetek, melyet a CLAAS szakértői bírálnak el.
Ha a tervetek a zsűri döntése alapján bekerül a 10 legjobb közé, a munka oroszlánrésze következik: lehetőséget kaptok arra, hogy megvalósítsátok, amit kitaláltatok! A gépek megépítése után a verseny döntőjén pedig élőben össze is mérhetitek alkotásaitok tudását.

 

A döntőre 2014 tavaszán kerül sor Törökszentmiklóson, a CLAAS telephelyén.

Csak nyerhetsz, ha jelentkezel, hiszen:

  • játszva tanulhatsz, szakmai fejlődésed garantált
  • a gyakorlatban, barátaiddal egy csapatban is kipróbálhatod elméleti tudásodat, a gépfejlesztés mérnöki folyamatát
  • karriered építésében is előre haladhatsz, hiszen megmutathatod tehetségedet a CLAAS hazai fejlesztőmérnökeinek

 

Nyeremények:

 

1. helyezettek

Utazás és gyárlátogatás a CLAAS központjába, Harsewinkelbe,
és egy-egy grafikus munkaállomás szintű laptop

2. helyezettek

24" LED monitor-tv

3. helyezettek

120 GB SATA 3 SSD

+ különdíj a leginnovatívabb konstrukciókért

Aratási gyakorlat Magyarországon CLAAS kombájnnal 

 

Regisztrációs határidő: 2013. november 15. 24:00

A tervek leadási határideje: 2014. január 6. 08:00

A jelentkezők számára a CLAAS mérnökei konzultációt biztosítanak.

 

További információk:

http://www.unitechverseny.hu/

https://www.facebook.com/mernokverseny

Kapcsolat

Rákli-Szabados Eszter tudományos titkár

  • SZE, Igazgatási épület 209.
  • Tel.: +3696/503-400/3013
  • E-mail: szabados@sze.hu

Új kiadványaink

 Éves jelentés 2014

 

kutatonok