9. Széchenyi Duó pályázat eredményhirdetés

9. Széchenyi Duó alkotói pályázat

 

Eredmény
 

A 2014. február 3-án meghirdetett Széchenyi Duó alkotói pályázat kilencedik fordulójára összesen 10 pályamű érkezett be a 2014. február 21-i határidőig. A beadott pályázatok megfeleltek a kiírásban szereplő elvárásnak, vagyis mindegyik pályamű oktatók és hallgatók együttműködésére alapozva új szellemi alkotások, innovatív termékek és szolgáltatások létrehozását célozza.

Köszönjük a beérkezett pályázatokat, az azokba fektetett munkát, továbbá, hogy megosztották velünk az ötletüket! Minden pályaművet bizalmasan kezelünk, nem hozunk nyilvánosságra és nem adunk át harmadik személynek.

A pályázatokat külső tagokból álló bírálóbizottság értékelte a pályázati útmutatóban megadott, alábbi szempontok szerint: újdonságtartalom, az ötlet kreativitásának foka, az ötletben rejlő üzleti lehetőség, a pályamunka minősége.

A Tudásmenedzsment Központban 2014. március 5-én megtartott bírálati ülésen a bíráló bizottság tagjai az alábbi két pályaművet javasolták díjazásra:
 

I. díj: 600.000 Ft

Hallgató: Flórián Dávid (építész)

Oktató: Czigány Tamás DLA (MTK-Épülettervezési Tanszék)

SZEM_FÉNY_VESZTŐ / BLIND SPOT/-POLARIZÁCIÓS HOMLOKZAT ÁRNYÉKOLÁS"

 

II. díj: 400.000 Ft

Hallgató: Hajdu Flóra (mechtronikai mérnök MSc)

Oktató: Dr. Horváth Péter (MTK-Mechatronika és Gépszerkezettan Tanszék)

NYOMATÉKMÉRŐ SZENZOR"


A bíráló bizottság tagjai:

  • Molnár Albert-  szolgáltatás tagozati elnökségi tag (Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara)
  • Szilasi Péter Tamás - ügyvezető igazgató (MOBILIS Interaktív Kiállítási Központ)
  • Vasvári Bálint - projektmenedzser (INNONET Nonprofit Kft.)
     

Gratulálunk a nyerteseknek, eredményes megvalósítást kívánunk a pályaművükhöz!