Eseménynaptár

Esemény neve Regionális Állásbörze
Időpont 2014. November 4. 09:00 - 16:00
Kategória Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar
Típus Rendezvények
Helyszín Széchenyi István Egyetem Új-Tudástér épület, Aula
Esemény küldése e-mailben E-mail cím
captcha_help_desc
ellenorzes
Esemény importálása saját naptárba letöltés

Regionális Állásbörze és Felkészítő Nap

Regionális Állásbörze

Helyszín: Széchenyi István Egyetem, Új Tudástér – Aula

Időpont: 2014. november 4. 9:00-16:00

2014. november 4-én kerül megrendezésre a már hagyományosnak tekinthető Állásbörze a Széchenyi István Egyetemen. Az idei őszi Állásbörze a tavalyi sikeres együttműködést folytatva a Széchenyi István Egyetem Kommunikációs és Szolgáltató Központja valamint a Győr-Moson-Sopron megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja közös szervezésében valósul meg. A rendezvényt 9:00 órai kezdettel Prof. Dr. Égert János, a Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karának dékánja és Széles Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, a rendezvény fővédnökei nyitják meg.

Regionális-állásbörze-2014

A börzét az november 3-i Felkészítő Nap előzi meg. Ennek célja, hogy az érdeklődők kellő információt és tapasztalatot szerezhessenek a munkakeresés és állásinterjúk területén, segítve ezzel a cégekkel történő kommunikációt és kapcsolatteremtést. A Felkészítő Nap a Széchenyi István Egyetem Új Tudásterében található ÚT 114-es teremben kerül megrendezésre a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának közreműködésével. A jó önéletrajz fél siker címmel 14:00 órától a szarvashibák az önéletrajzban témával foglalkozik Klaj-Gerber Melinda. 14:30-tól spekulatív álláskeresés témában telefonálási technikák címmel tart előadást Kóbor Adrienn. Ezt követően 15:00 órától Kibicher Orsolya várja az érdeklődőket az állásinterjú fajtáival, aranyszabályaival, kényes kérdések az állásinterjún címmel. A Felkészítő Napot Nagy Anita zárja a biztonságos külföldi munkavállalás, az Eures hálózat bemutatásával.

Az Állásbörze fő célja, hogy egy kézzel fogható kapcsolat alakulhasson ki a cégek és a leendő munkavállalók között. Ennek szellemében a börze célcsoportja az egyetem hallgatói mellett a diplomások, pályakezdők és szakképzett fiatalok körével bővül. Ezzel még több lehetőséget tudunk kínálni a cégeknek maguk, illetve termékeik bemutatására, valamint jövendőbeli gyakornokaik, munkavállalóik kiválasztására.

Az Állásbörzén - többek között- olyan cégek képviseltetik magukat, mint az Audi Hungaria Motor Kft., a Federal Mogul Hungary Kft., az EPCOS Kft., az SMR Hungary Bt.,a LuK Savaria Kft., a NEMAK Győr Kft., a Rába, a BOS, a Generali és még sokan mások. A börze kiadványában megtalálható lesz minden résztvevő cég bemutatkozó anyaga, néhány a pályakezdők számára hasznos információval és egy standtérképpel kiegészítve.

A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt a Széchenyi István Egyetem Új Tudástér épületében 9:00 és 16:00 óra között.