Kettős győri siker a miskolci Városmarketing versenyen

Egy marketingverseny kulcseleme minden bizonnyal a kreativitás. Nem volt ez másként a II. Országos Városmarketing Versenyen sem, melyet idén 2012. március 2-án a Miskolci Egyetem szervezett. A különbség inkább a zsűri véleményalkotásában rejlik, mely különös hangsúlyt fektetett az ötletek megvalósíthatóságára. Kiváltképp ez utóbbiban remekelt a Széchenyi István Egyetem két csapata.

A városmarketing versenyen induló csapatok egy általuk kiválasztott település sikertényezőit és lehetőségeit elemezték, melyre építve konstruktív stratégiákat fogalmaztak meg. Az 50 jelentkezőből csupán 12 csapat jutott be a szóbeli döntőbe, melynek feladata egy a turisták számára attraktív kampány bemutatása volt. A Széchenyi István Egyetem alap- és mesterképzéses csapata is bejutott a miskolci döntőben.

Az egyetem alapképzésen tanuló csapata Győrt, mint Győrkőcvárost tárta a nagyérdemű elé, a város széleskörű gyermekprogram-kínálatára építve. A Vaskakas csapat – Gábora Bernadett, Kovács Apolka, Vecsey Veronika, felkészítő tanáruk: Eisingerné Balassa Boglárka – a verseny különdíját és a MAPI Városmarketing Fejlesztési Díját nyerte el. A Magyar Fejlesztési Iroda vezérigazgatója, Essősy Zsombor a díjátadáskor kiemelte, hogy egyedülálló megoldásnak találta a csapat pályaművét, mely a versenyszférában is egyértelműen megállja a helyét. Az elismerő szavakhoz hűen a csapat tagjai számára a Mapi Zrt. gyakornoki helyet ajánlott fel, a 100.000 Ft-os díjazás mellett.

A Lipóttal kapcsolatos elképzelések akár holnap is megvalósíthatók – emelte ki értékelésében a verseny zsűrije. A mesterképzésen tanuló széchenyisek – Papp Krisztina, Tátrai Zsófia és Weidinger Alexandra, felkészítő tanáruk: Gombos Szandra – a kistelepülés kerékpáros turizmusára alkottak megoldást. Pályamunkájukat és előadásukat a szakmai zsűri a képzeletbeli dobogó 3. fokára helyezte, a nekik kijáró 150.000 Ft-os pénzjutalommal. 

A Miskolcon elért eredmények és a zsűri külön értékelése együttesen azt bizonyítják, hogy a Széchenyi István Egyetem piacképes tudást biztosít hallgatói számára. Olyan gyakorlati tudást, melyet a szakma nem csupán dicséretével, hanem anyagi jutalommal is elismer. A pályamunkák láttán mindkét település – Győr és Lipót – vezetése nyitott a hallgatókkal való együttműködésre.

(Gábora Bernadett)