Magyar Tudomány Ünnepe 2022

Magyar Tudomány ÜnnepeAz országgyűlés a 2003. évi XCIII törvénnyel november 3-át – azt a napot, amelyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak 1 évi jövedelmét Magyar Tudós Társaság alapításának céljára felajánlotta, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását – a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánította.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2022 novemberében 19. alkalommal rendezi meg a hazai tudományos élet kitüntetett eseményét, a „Magyar Tudomány Ünnepe 2022” című országos és határon túli programsorozatot.

A Magyar Tudomány Ünnepe idei mottója: „Tudomány: út a világ megismeréséhez”. A rendezvények témái között előtérbe kerülnek többek között a megújuló energiaforrásokkal, a biodiverzitás csökkenésének hatásaival, valamint az ukrajnai háború következtében kialakult, számos területet érintő válsággal kapcsolatos kérdések.

A Magyar Tudomány Ünnepe 2022. évi országos rendezvénysorozatával kapcsolatos információk az alábbi honlapokon érhetők el: www.tudomanyunnep.hu

Magyar Tudomány Ünnepe

A Magyar Tudomány Ünnepe a Széchenyi István Egyetemen

2022

Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar előadása: Az építésgazdaság helyzete a kihívások árnyékában,

Előadó: Határ Renáta, építésgazdaságért felelős helyettes államtitkár Építési és Beruházási Minisztérium

Időpont: 2022. november 15. (kedd) 14:00 

Helyszín: Széchenyi István Egyetem, ÚT 104

Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Konferenciája: Válságból válságba – A világgazdaság, a globális értékláncok és a vállalatok aktuális problémái: Covid, háború, energiakrízis

Időpont: 2022. november 4. (péntek)

Helyszín: Széchenyi István Egyetem, Menedzsment Campus, 001-002 Konferenciaterem

Időpont

Program megnevezése

Előadó

10:00 – 10:30

Megnyitó

 

10:30 – 11:15

Sanctioning the Future. War and Peace in 21st Century (Szankcionált jövő. Háború és béke a 21. században)

Prof. Dr. Miszlivetz Ferenc

11:15 – 12:00

EBÉD SZÜNET

 

12:00 – 12:05

Köszöntő megnyitó a „Válságból válságba – A világgazdaság, a globális értékláncok és a vállalatok aktuális problémái: Covid, háború, energiakrízis” c. konferenciának

Csicsmann László (SZE KGK, dékán, egyetemi docens)

12:05 – 12:20

A háborús válság hatásai a magyar gazdaságra 2022-ben

Konczosné Szombathelyi Márta (SZE KGK, egyetemi tanár)

12:20 – 12:35

Árak és infláció a globális értékláncokban. Egy modellalapú megközelítés és a GIOPED adatbázis

Koppány Krisztián (SZE KGK, egyetemi docens, vállalati kapcsolatok dékánhelyettes)

12:35 – 12:50

A közel-keleti szénhidrogének lehetséges szerepe az Európai Unió energiaellátásában az orosz-ukrán háború fényében

Csicsmann László (SZE KGK, dékán, egyetemi docens)

12:50 – 13:05

Emelkedő energiaárak, kamatok és infláció hatása az alternatív energiát felhasználó projektek megtérülésére – előadó:

Czipf Csongor (SZE KGK, egyetemi docens)

13:05 – 13:20

Kérdések, hozzászólások

 

13:20 – 13:30

SZÜNET

 

13:30 – 13:45

Győri KKV-k válaszai a pandémia okozta kihívásokra - egy kutatás előzetes eredményei

Reisinger Adrienn (SZE KGK, egyetemi docens, tudományszervezési dékánhelyettes)

13:45 – 14:00

A helyi és az egyetemi innovációs ökoszisztéma fejlesztés eredményei és kihívásai

Dőry Tibor (SZE KGK, egyetemi docens)

14:00 – 14:15

Múlt tanulságai, jelen válságai és egy útmutató

Módosné Szalai Szilvia (SZE KGK, egyetemi tanársegéd)

14:15 – 14:30

Kérdések, hozzászólások

 

14:30 – 14:40

SZÜNET

 

14:40 – 15:30

Kerekasztal beszélgetés

 

Moderátor: Csicsmann László (SZE KGK, dékán, egyetemi docens)

Résztvevők: Csicsmann László (SZE KGK, dékán, egyetemi docens), Remsei Sándor (SZE KGK, egyetemi docens, tanszékvezető), Matura Tamás (egyetemi adjunktus, Budapesti Corvinus Egyetem)