Széchenyi Duó - I. Lezárt forduló

Széchenyi Duó alkotói pályázat, I. forduló eredményhirdetése


A győri Széchenyi István Egyetem rektora, dr. Szekeres Tamás 2010. február 10-én hirdette meg a Széchenyi Duó pályázat első fordulóját. A kezdeményezés célja az egyetemi oktatók és hallgatók közös alkotói tevékenységének előmozdítása, az asztalfiókokban pihenő vagy újonnan születő, gazdaságilag megalapozott innovatív elképzelések támogatása.

A pályázatok benyújtásának határidejéig (február 25.) tizenkét csapat adta le jelentkezését. A zsűri a tervek értékelését követően az alábbi koncepciókat ítélte a legjobbnak, amelyek megvalósítását a jelzett bruttó összeggel támogatja az egyetem Tudásmenedzsment Központja.

I. helyezett:

ImagePályamű címe: Sűrített levegővel üzemelő jármű kivitelezés, melynek egyik fókuszpontjában, a belső égésű motorokban is használatos forgattyús mechanizmus hatásfokának javítása áll.

Hallgató: Léber Szabolcs
Oktató: Bendekovits Zoltán
Támogatás a megvalósításhoz: 1.000.000.- Ft

Beszámoló:

A pályázat lehetőséget biztosított a jelentős hátrányként titulált forgattyús mechanizmus fejlesztésére egy levegővel hajtott járműbe beépítve, amivel nagyobb hatásfokot, jobb teljesítményt érhetünk el. A forgattyús mechanizmus drasztikus hatásfok növelése mellett lehetőségünk volt a levegő, mint üzemanyag népszerűsítésére is.

A forgattyús mechanizmus valamint a levegővel üzemelő jármű összeforr, mivel a főtengely módosításokat, fejlesztéseket a nyitott hengerszerkezet miatt itt előnyösebb kipróbálni, és szemléletesen bemutatni.

A forgattyús mechanizmus hatásfokára irányuló elméleti elképzelések, a gyakorlatban is elkészültek és beépítésre kerültek a járműbe. A pneumotor és ez által a jármű mért és érzékelt lényeges paraméterei meglehetősen javultak. Tehát az elv, a gyakorlatban is hasonló pozitív, működőképes eredményt mutat.

Pozitívan, mert a gyakorlatban már működőképes sokat tesztelt jármű a hozzá fűzött reményeket beváltotta, a klasszikus forgattyús mechanizmushoz képest jobb hatásfokot produkál.

II. helyezett:

ImagePályamű címe: LEGOstics Warehouse

Hallgató: Makrai Zoltán
Oktató: Bajor Péter
Támogatás a megvalósításhoz: 800.000.- Ft

Beszámoló:

Ősszel új hallgatói laboratórium kezdi meg működését a Széchenyi Egyetem Hegedűs Gyula Kollégium K3 épület 4. emeletén található klubhelyiségben - a közelmúltban elhunyt kollégium-igazgató, Szabó Zoltán emlékére az őt életében nagyra becsülő és kedvelő logisztikus hallgatók az oktatás-fejlesztő, innovációs laboratóriumot Szabó-szobának nevezték el.

Itt kap helyet többek között a LEGOstics Warehouse projekt, Bajor Péter és Makrai Zoltán SZE-DUO pályázat II. helyezett pályamunkája. A pályázat tárgya olyan raktári környezet létrehozása, melyben a résztvevők cselekvésen, saját élményen keresztül ismerhetik és tanulhatják meg a raktári betárolási és kitárolási, komissiózási feladatok sajátosságait, a rugalmas gyártáshoz igazodó optimális raktározási és anyagkezelési stratégiákat.

III. helyezett:

ImagePályamű címe: Hulladékhővel hajtott villamos áramgenerátor szimulációja működő modelljének megépítése (HUHA Generátor)

Hallgatók: Kis József; Kovács Larion
Oktatók: Dr. Tóth-Nagy Csaba; Triesz Péter
Támogatás a megvalósításhoz: 700.000.- Ft

Beszámoló:

A HUHA Generátor egy külsőégésű lineáris hőerőgépből és egy lineáris generátorból áll.  A hőerőgép három fő egységre osztható, egy meleg térre, egy szűkítőre, és egy hidegtérre.  A meleg teret melegítjük, a hidegteret hűtjük, a szűkítő pedig a terekben áramló gáz fojtására szolgál.  Melegítés hatására a meleg térben lévő gáz kitágul, nyomása megnő, átáramlik a hideg térbe a szűkítőn keresztül, megnöveli a hidegtér nyomását.  A megnövekedett hidegtéri nyomás elmozdítja a dugattyút, ezzel munkát végez. A dugattyú felgyorsul, a saját tehetetlenségéből adódóan továbbmozdul, mint ameddig a gáz kényszerítené, ezáltal vákuum keletkezik a hidegtérben. A vákuum hatására a szűkítőn keresztül még több meleg levegő áramlik a hidegtérbe, mely ott lehűl.  A lehűlt gáz nyomása lecsökken, mely depressziót hoz létre a hidegtérben, a kialakult vákuum a dugattyút megállítja, majd ellentétes irányba kényszeríti.  A dugattyú ismét felgyorsul, de most az ellentétes irányban, és tömegtehetetlenségéből adódóan átpréseli a hidegtérben található levegőt a meleg térbe, ahol az ismét felmelegszik, nyomása megnő, és ezzel a folyamat kezdődik előröl.

A hőerőgép által létrehozott mechanikai munkát a generátor alakítja elektromos energiává.  A generátor bármilyen hőforrással működtethető pl.: napenergia, nukleáris energia, termikus energia, vagy hőerőgépek hulladékhő energiája (Innét a neve is: HUlladékhőt HAsznosító Generátor)

 

A Tudásmenedzsment Központ a megítélt díjakon túl valamennyi pályázó számára lehetőséget nyújt az ötletek továbbfejlesztésére és hasznosítására vonatkozóan képzések, speciális előadások és gyakorlott külső szakemberek által nyújtott innovációs tanácsadás formájában.