Belső pályázati felhívások
Széchenyi Duó Pályázat 3. forduló eredményei
Sikeresen lezárult a Széchenyi Duó alkotói pályázat harmadik fordulója
A 2011. január 12-én meghirdetett Széchenyi Duó alkotói pályázat harmadik fordulójára összesen 6 pályamű érkezett be a 2011. február 8-i határidőig. A beérkezett pályaművek nagyszerű ötleteket tartalmaztak és összhangban álltak a pályázat kiemelt céljával, amely oktatók és hallgatók csapatmunkáját támogatja új szellemi alkotások, innovatív termékek és szolgáltatások létrehozásának céljából.
A pályázatokat független bírálóbizottság értékelte az alábbi három bírálati szempont szerint: újdonságtartalom, hitelesség és piaci termékké, szolgáltatássá formálhatóság.
Köszönjük pályázatukat, nagyra értékeljük a pályázatba fektetett munkájukat és ötletük megosztását.
A 2011. február 17-én a Tudásmenedzsment Központban megtartott bírálati ülésen a bírálóbizottság tagjai az alábbi három pályaművet javasolták díjazásra:
I. díj – 1.000.000 Ft
„Hulladékgyűjtő edényzet ürítési rendjének fejlesztése telítettségi szintet jelző jeladó és vevő rendszer alkalmazásával”
Hallgatók: Molnár Viktor
Oktató: Titrik Ádám
II. díj – 800.000 Ft
„Elektronikus rendszerű mobil levegő szűrő”
Hallgatók: Graffelner Tibor
Oktató: Nagy Attila
III. díj – 700.000 Ft
„Versenyzongora billentését emuláló MIDI-keyboard fejlesztése”
Hallgatók: Németh Krisztián, Gyenese István
Oktató: Dr. Horváth Péter, Nagy Attila
A bírálóbizottság tagjai:
Budavári László – Innonet Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója
Maász Dávid –Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamra alelnöke
Mészáros Péter – Agóra Pólus – Mobilis projekt közművelődési és műszaki szakértője
Kérjük, kövessék nyomon a Tudásmenedzsment Központ havonta megjelenő hírlevelét,ill. a http://tud.sze.hu –honlapot, amelyen további felhívásokat, innováció vonatkozási híreket és eseményeket olvashatnak.
A Széchenyi Duó alkotói pályázat negyedik fordulójára várhatóan 2011. márciusában kerül sor.
Széchenyi Duó Pályázat 2. forduló eredményei
Sikeresen lezárult a Széchenyi Duó alkotói pályázat második fordulója
A 2010. szeptember 8-án meghirdetett Széchenyi Duó alkotói pályázat második fordulójára összesen 9 pályamű érkezett be a 2010. szeptember 30-i határidőig. A beérkezett pályaművek nagyszerű ötleteket tartalmaztak és összhangban álltak a pályázat kiemelt céljával, amely oktatók és hallgatók csapatmunkáját támogatja új szellemi alkotások, innovatív termékek és szolgáltatások létrehozásának céljából.
A pályázatokat független bírálóbizottság értékelte az alábbi három bírálati szempont szerint:
- újdonságtartalom,
- hitelesség,
- piaci termékké, szolgáltatássá formálhatóság.
A 2010. október 14-én a Tudásmenedzsment Központban megtartott bírálati ülésen a bírálóbizottság tagjai az alábbi három pályaművet javasolták díjazásra:
I. díj – 1.000.000 Ft
„Gépjárműveken használatos napelemek hatásfokát vizsgáló modell kifejlesztése”
Hallgatók: Pup Dániel, Kövi Tamás, Gonda Gellért, Bodó Gábor
Oktató: Szauter Ferenc
II. díj – 800.000 Ft
„Rezonancia-frekvencia elvén működő vízbontó készülék (Bombajó Vízbontó)”
Hallgatók: Nagy Lóránd, Krajcsovics Ákos
Oktató: Dr. Tóth-Nagy Csaba
III. díj – 700.000 Ft
„Hangzóanyagok - intelligens anyagok felhasználása innovatív hangsugárzó készítéséhez”
Hallgatók: Skripek Péter, Desko Anatolij, Kovács Ákos
Oktató: Dr. Wersényi György
A bírálóbizottság tagjai:
Dr. Buzás Norbert – Cogito Consulting Kft. ügyvezető igazgatója, a Valdeal Rt. egykori vezérigazgatója
Budavári László – Innonet Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója
Mészáros Péter – Agóra Pólus – Mobilis projekt közművelődési és műszaki szakértője
Kérjük, kövessék nyomon a Tudásmenedzsment Központ havonta megjelenő hírlevelét, ill. a http://tud.sze.hu honlapot, amelyen további felhívásokat, innováció vonatkozási híreket és eseményeket olvashatnak.
A Széchenyi Duó alkotói pályázat harmadik fordulójára várhatóan 2010 januárjában kerül sor.
Széchenyi Duó - I. Lezárt forduló
Széchenyi Duó alkotói pályázat, I. forduló eredményhirdetése
A győri Széchenyi István Egyetem rektora, dr. Szekeres Tamás 2010. február 10-én hirdette meg a Széchenyi Duó pályázat első fordulóját. A kezdeményezés célja az egyetemi oktatók és hallgatók közös alkotói tevékenységének előmozdítása, az asztalfiókokban pihenő vagy újonnan születő, gazdaságilag megalapozott innovatív elképzelések támogatása.
A pályázatok benyújtásának határidejéig (február 25.) tizenkét csapat adta le jelentkezését. A zsűri a tervek értékelését követően az alábbi koncepciókat ítélte a legjobbnak, amelyek megvalósítását a jelzett bruttó összeggel támogatja az egyetem Tudásmenedzsment Központja.
I. helyezett:
Pályamű címe: Sűrített levegővel üzemelő jármű kivitelezés, melynek egyik fókuszpontjában, a belső égésű motorokban is használatos forgattyús mechanizmus hatásfokának javítása áll.
Hallgató: Léber Szabolcs
Oktató: Bendekovits Zoltán
Támogatás a megvalósításhoz: 1.000.000.- Ft
Beszámoló:
A pályázat lehetőséget biztosított a jelentős hátrányként titulált forgattyús mechanizmus fejlesztésére egy levegővel hajtott járműbe beépítve, amivel nagyobb hatásfokot, jobb teljesítményt érhetünk el. A forgattyús mechanizmus drasztikus hatásfok növelése mellett lehetőségünk volt a levegő, mint üzemanyag népszerűsítésére is.
A forgattyús mechanizmus valamint a levegővel üzemelő jármű összeforr, mivel a főtengely módosításokat, fejlesztéseket a nyitott hengerszerkezet miatt itt előnyösebb kipróbálni, és szemléletesen bemutatni.
A forgattyús mechanizmus hatásfokára irányuló elméleti elképzelések, a gyakorlatban is elkészültek és beépítésre kerültek a járműbe. A pneumotor és ez által a jármű mért és érzékelt lényeges paraméterei meglehetősen javultak. Tehát az elv, a gyakorlatban is hasonló pozitív, működőképes eredményt mutat.
Pozitívan, mert a gyakorlatban már működőképes sokat tesztelt jármű a hozzá fűzött reményeket beváltotta, a klasszikus forgattyús mechanizmushoz képest jobb hatásfokot produkál.
II. helyezett:
Pályamű címe: LEGOstics Warehouse
Hallgató: Makrai Zoltán
Oktató: Bajor Péter
Támogatás a megvalósításhoz: 800.000.- Ft
Beszámoló:
Ősszel új hallgatói laboratórium kezdi meg működését a Széchenyi Egyetem Hegedűs Gyula Kollégium K3 épület 4. emeletén található klubhelyiségben - a közelmúltban elhunyt kollégium-igazgató, Szabó Zoltán emlékére az őt életében nagyra becsülő és kedvelő logisztikus hallgatók az oktatás-fejlesztő, innovációs laboratóriumot Szabó-szobának nevezték el.
Itt kap helyet többek között a LEGOstics Warehouse projekt, Bajor Péter és Makrai Zoltán SZE-DUO pályázat II. helyezett pályamunkája. A pályázat tárgya olyan raktári környezet létrehozása, melyben a résztvevők cselekvésen, saját élményen keresztül ismerhetik és tanulhatják meg a raktári betárolási és kitárolási, komissiózási feladatok sajátosságait, a rugalmas gyártáshoz igazodó optimális raktározási és anyagkezelési stratégiákat.
III. helyezett:
Pályamű címe: Hulladékhővel hajtott villamos áramgenerátor szimulációja működő modelljének megépítése (HUHA Generátor)
Hallgatók: Kis József; Kovács Larion
Oktatók: Dr. Tóth-Nagy Csaba; Triesz Péter
Támogatás a megvalósításhoz: 700.000.- Ft
Beszámoló:
A HUHA Generátor egy külsőégésű lineáris hőerőgépből és egy lineáris generátorból áll. A hőerőgép három fő egységre osztható, egy meleg térre, egy szűkítőre, és egy hidegtérre. A meleg teret melegítjük, a hidegteret hűtjük, a szűkítő pedig a terekben áramló gáz fojtására szolgál. Melegítés hatására a meleg térben lévő gáz kitágul, nyomása megnő, átáramlik a hideg térbe a szűkítőn keresztül, megnöveli a hidegtér nyomását. A megnövekedett hidegtéri nyomás elmozdítja a dugattyút, ezzel munkát végez. A dugattyú felgyorsul, a saját tehetetlenségéből adódóan továbbmozdul, mint ameddig a gáz kényszerítené, ezáltal vákuum keletkezik a hidegtérben. A vákuum hatására a szűkítőn keresztül még több meleg levegő áramlik a hidegtérbe, mely ott lehűl. A lehűlt gáz nyomása lecsökken, mely depressziót hoz létre a hidegtérben, a kialakult vákuum a dugattyút megállítja, majd ellentétes irányba kényszeríti. A dugattyú ismét felgyorsul, de most az ellentétes irányban, és tömegtehetetlenségéből adódóan átpréseli a hidegtérben található levegőt a meleg térbe, ahol az ismét felmelegszik, nyomása megnő, és ezzel a folyamat kezdődik előröl.
A hőerőgép által létrehozott mechanikai munkát a generátor alakítja elektromos energiává. A generátor bármilyen hőforrással működtethető pl.: napenergia, nukleáris energia, termikus energia, vagy hőerőgépek hulladékhő energiája (Innét a neve is: HUlladékhőt HAsznosító Generátor)
A Tudásmenedzsment Központ a megítélt díjakon túl valamennyi pályázó számára lehetőséget nyújt az ötletek továbbfejlesztésére és hasznosítására vonatkozóan képzések, speciális előadások és gyakorlott külső szakemberek által nyújtott innovációs tanácsadás formájában.